Mérkőzések

2012/13
NB I
17. forduló
2013. 01. 14. - 19:30
Gödöllő, Szt. István Egyetem Sportcsarnoka

Kedvezőtlen fordulatok

A kedves fogadtatás után  - "az Aramis a legnagyobb ellenfele a Bikáknak" -  már megalapozott hangulatban kezdődött a rangadó. Két sérült meghatározó játékosunk, Zeze és Samu nélkül kellett pályára lépnünk idegenben, mely azt is jelentette, hogy újabb fiatal játékosunk kapott lehetőséget, az U19-es tehetség,  Bognár Bence. A mérkőzés elején megint sok támadást vezettünk, de gólt nem találtunk. A gödöllőiek kihasználva a rutintalanabb játékosainkat előnyre tettek szert, majd Szimcsák szép találatával ezt növelték még az első félidőben.

Lendületesen kezdtük a következő félidőt, Roni góljával csökkentettük hátrányunkat. Rengeteg szabálytalanság került lefújásra, a csapatok nehezen bírtak egymással és persze a bírok is kellő szerephez jutottak. Ricsit tévedésből kiállították, majd ellenfelünk kapusát, a 3-3 elleni játékban is csak az izgalom nőtt. Esélyhez jutottunk, egy kis büntető révén, amely nem hozta meg a várt egyenlítést. Alkalmaztuk az 5 a 4 elleni játékot, a mérkőzés vége előtt Birinyi rúgta ki a jobb felső sarkot. A 2-2-es eredményt nem hagyták sokáig, hiszen a Bikák büntetőt rúghattak, ahol a rutin nyert és ezzel a 3-2-es végeredményt beállították az utolsó percben, mely nekünk 3 pont bukással járt. Az ügy lezárva.

félidő 2-0
Játékvezetők: 
Horváth Róbert, Takács István, Erdélyi Tamás
Kezdő: 
  • Hegedűs
  • Biczi
  • Szente
  • Vidák
  • Nagy R.
Csere: 
  • Ács
  • Baranyai
  • Jakab
  • Jenei
  • Lovrencsics
  • Veres
  • Szimcsák
Kispad: 
  • Vezetőedző: Baranyai Pál
Góllövő: 
  • Nagy R. (9')
  • Szimcsák (19', 39')
Sárga lap: 
  • Jenei (23')
Piros lap: 
  • Ács (26')
  • Baranyai (26')
Kezdő: 
  • Sikur
  • Frank T.
  • Dávid
  • Németh P.
  • Roni
Csere: 
  • Birinyi
  • Bognár
  • Korozmán
  • Sajbán
  • Gorjánácz
  • Tóth Sz.
  • Tyukász
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Roni (22')
  • Birinyi (38')
Sárga lap: 
  • Sikur (26')
Piros lap: 
  • Dávid (26')