Mérkőzések

2019/20
NB I
13. forduló
2019. 12. 16. - 18:30
Veszprém, Március 15 Sportcsarnok

Futsal NB I., 13. forduló

Több szempontból érdekes és nehéz mérkőzésen szereztünk győzelmet, sőt a vártnál nagyobb győzelmet. A 4. percben Sámson becsurgó találata 1:0-ra módosította az eredményt, majd egymás után 1 percen belül két büntetőhöz jutott a Veszprém. Hamar fel kellett rázódni ebből, ami sikerült is és pár perc múlva Vattamány Dávid góljával egyenlítettünk. Óriási küzdés folyt a két csapat között, majd Fekete Márk szép gólja hozta meg újra a vezetést. A félidő előtt hazai egyenlítés jött.

A félidőben rendeztük a sorainkat és a nyerni akarásunkat még inkább bizonyítani szerettük volna gólokkal. A csapat egységesen mindent megtett és koncentráltan játszott, a szünetet követően. Újra Samu szerezte meg a vezetést, majd Fekete Oli gólja növelte előnyünket. Természetesen a veszprémiek sem tétlenkedtek és sok kapura lövésük volt, amit egyrészt a védekezésünk, másrészt Soós Arni hárított bravúrjaival az egész mérkőzésen.

Kisbüntetőhöz jutottunk, ahol Oli megint nem hibázott és újabb gólhoz juttatta a csapatot. Ellenfelünk vészkapus játékot is alkalmazott, de jól vettük az akadályt és mindenki küzdött egymásért. A vége előtt 2 perccel Harnisch Ákos villant, majd Márk újra.

Nagy csatát nyertünk meg, büszkék vagyunk magunkra és folytatjuk tovább a munkát, aminek bízunk a megérdemelt gyümölcsébe.

Futsal Veszprém

3

Aramis SE

8
félidő 3-3
Játékvezetők: 
Farkas Balázs, Futó Tamás, Janitz Gergő
Kezdő: 
  • SCHMIDMAJER ÁDÁM
  • TATAI JÓZSEF
  • MÁRKUS GÁBOR
  • KOMÁROMI PÉTER
  • BOROMISZA DÁNIEL
Csere: 
  • SPANDLER MÁTYÁS
  • KLCSÓ GÁBOR
  • MIKLÓS TAMÁS
  • TAR TAMÁS
  • GYURCSÁNYI ZSOLT
  • VARGA ÁDÁM
  • BOGNÁR PÉTER ZOLTÁN
  • BENCSIK ÁDÁM
  • BENCSIK ROLAND
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Gyurcsányi Zsolt (4', 5')
  • Bencsik Roland (16')
Sárga lap: 
  • Gyurcsányi Zsolt (11')
Kezdő: 
  • SOÓS ARNOLD
  • SÁMSON ZOLTÁN
  • PANKOTAI ISTVÁN ÁDÁM
  • VATTAMÁNY DÁVID
  • HARNISCH ÁKOS
Csere: 
  • MOLNÁR GÁBOR
  • FEKETE MÁRK
  • MOGA EDVIN
  • BOGNÁR BÁLINT
  • JUHÁSZ DONÁT
  • FEKETE OLIVÉR
  • PAPP BENCE
  • GÁL ANDRÁS
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Moga Flavius Lorant
Góllövő: 
  • Sámson Zoltán (4', 22')
  • Vattamány Dávid (8')
  • Fekete Márk (11', 38')
  • Fekete Olivér (28', 33')
  • Harnisch Ákos (38')
Sárga lap: 
  • Boznánszky Gábor (12')