Mérkőzések

2020/21
NB I
4. forduló
2020. 09. 28. - 19:20
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok

Futsal NB I., 4. forduló

Nehéz és rossz kezdés; bíztatás és bizalom; fantasztikus egyenlítés, jó taktika és parádés győzelem jellemezte tegnap a hazai mérkőzésünket a Fradi ellen. A mérkőzés 3. percében 2 gólt kaptunk az Aramisban nevelkedő Bogesztől, meg voltunk zavarodva. Moga mester hamar időt kért, hogy rendet tegyen a fejekben. A további percekben már összeszedettebben játszottunk, az akarat sem hiányzott. Voltak hibáink és nem akart összejönni a szépítés sem.

Aztán érkezett Tama Ádám gólja, így 1:2-es hátránnyal mentünk a félidőbe az öltőzbe. A csapat és a vezetőség egyaránt biztatva egymást és taktikai dolgokat átbeszélve úgy ment ki a második félidőre, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk és meg akarjuk nyerni és mindenki meg fog tenni mindent.

A fordulást követően ugyan nem pont ezt mutatta a kezdés, hiszen a szintén volt Aramisos Horváth Szabi talált kaput, újra 2 gólos hátrányban voltunk. Rá egy percre azonban újra Tama Ádi villant és szépített, még mindig futottunk az eredmény után, de egyre lelkesebben egymásért. Ugyan idegeskedés, sérült is volt a kispadon, de a buzdító szavak sem hiányoztak. Vészkapus játékunkat is többször bevetettük a mérkőzés folyamán, nem eredménytelenül.

Csak újabb 2 percre volt szükségünk és az u20-as Juhász Donát góljával egyenlítettünk és egyre határozottabban játszottunk. További jó döntések születtek a kispadon és a pályán is; mindét oldalon voltak támadások, megint ki kell emelnünk Vámosi Marcellt, hiszen jól őrizte a kaput. Következett egy szabadrúgás, amit Harnisch Ákos okosan oldott meg és góljával fordítani tudtunk.

Jöttünk felfelé és mindent megtettünk, hogy a vezetést megtartsuk. Kisbüntetőhöz jutottunk, egy kis szerencse is kellett hozzá, de Keresztury Marci nevéhez húzhattunk egy újabb gólt. Picit megnyugodtunk 5:3-as vezetésnél, de az utolsó percig harcoltunk. A meccs vége előtt 2 perccel újra Juhász Doni volt eredményes, amivel a 6:3-as végeredményt állítottuk be.

Köszönjük mindenkinek a szurkolást, bíztatást élőben és otthonról is!

félidő 1-2
Játékvezetők: 
Újhelyi Tamás, Takács István, Forgács Krisztián
Kezdő: 
  • VÁMOSI MARCELL JÓZSEF
  • MOGA EDVIN
  • JENEI KRISZTIÁN BALÁZS
  • FISCHER ZSIGMOND LÓRÁNT
  • KERESZTURY MÁRTON
Csere: 
  • MOLNÁR GÁBOR
  • TAMA ÁDÁM ZOLTÁN
  • HARNISCH ÁKOS
  • FRANKOVSZKY DÁNIEL GÁBOR
  • TÓTH DÁVID
  • BOGNÁR BÁLINT
  • JUHÁSZ DONÁT
  • PAP ZSOMBOR
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Moga Flavius Lorant
Góllövő: 
  • Tama Ádám Zoltán (15', 23')
  • Juhász Donát (25', 38')
  • Harnisch Ákos (28')
  • Keresztury Márton (32')
Sárga lap: 
  • Moga Edvin (26')
Kezdő: 
  • TÓTH GYULA
  • HORVÁTH SZABOLCS
  • ÖREGLAKI NORBERT LÁSZLÓ
  • FÜLÖP VIKTOR
  • BOGNÁR BENCE
Csere: 
  • NYERGES ANDRÁS
  • GELLÉRFI SÁNDOR GERGŐ
  • SÁMSON ZOLTÁN
  • FEKETE RÓBERT
  • ÉRSEK RÓBERT
  • HOSSZÚ ÁDÁM
  • MILAVECZ KEVIN MÁRK
Kispad: 
  • Vezetőedző: Madarász János
Góllövő: 
  • Bognár Bence (3', 3')
  • Horváth Szabolcs (22')
Sárga lap: 
  • Horváth Szabolcs (25')
  • Érsek Róbert (32')