Mérkőzések

2017/18
U17
1. forduló
2017. 10. 01. - 14:00
Ikrény, Ikrényi Sportcsarnok

U17, 1. forduló

A 2017/18-as szezon országos bajnokságában a tavalyi bajnok ETO-hoz érkeztünk, ahol nagyon hajtós és jó játékot mutatva, szívből jól játszottunk. Szrnka Benedek góljával szereztünk vezetést, azonban hamar válaszoltak a hazaiak. Póta mester tanácsait betartva és nagy iramot diktálva küzdött egymással a két csapat, majd Nagy Tomi góljával vezetést szereztünk.

Jó volt előnnyel fordulni, azonban a szünet után a győriek hamar szereztek 2 gólt. Ezzel a hirtelen támadással, és a fordítás miatt kicsit megzavarodtunk. Továbbra is szépen játszottunk, de sok helyzetet hagytunk ki. Az utolsó percekben már nagyon elfáradtunk fejben és fizikálisan is, ezt kihasználva ellenfelünk még szerzett gólokat.

Szezonkezdésnek pozitívan értékelhető mérkőzésen vagyunk túl a még összeszokó, lelkes csapatunkkal és új edzőnkkel; még ha az igazságos döntetlen helyett vereség is lett a mérkőzés vége.

félidő 1-2
Játékvezetők: 
Czinder Imre, Gőgös Balázs, Fehérvári Tamás
Kezdő: 
  • MAGYAR KRISTÓF
  • KOVÁCS MÁTÉ
  • BARTUS BALÁZS CSABA
  • SZÜCS ÁDÁM
  • PAPP ZSOMBOR
Csere: 
  • VARGA LÁSZLÓ
  • FÜLÖP SOMA
  • LÁZÁR ZSOMBOR
  • CSONKA BÁLINT
  • TÓTH PÉTER
  • SZABÓ TAMÁS
Kispad: 
  • Utánpótlás vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon
Góllövő: 
  • Szűcs Ádám (14', 24', 39')
  • Csonka Bálint (23')
  • Bartus Balázs Csaba (38')
Sárga lap: 
  • Szűcs Ádám (14')
Kezdő: 
  • DOHÁNY DOMINIK
  • ISZÁK DOMINIK
  • GULYÁS BENCE
  • PANYI KRISTÓF
  • SZILÁGYI ÁDÁM
Csere: 
  • SZRNKA BENEDEK MÁRK
  • MESZLÉNYI BALÁZS
  • BUZÁS LÁSZLÓ
  • NAGY TAMÁS
Kispad: 
  • Utánpótlás vezetőedző: Póta Balázs Dániel
Góllövő: 
  • Panyi Kristóf (12')
  • Nagy Tamás (17')
Sárga lap: 
  • Panyi Kristóf (10')
  • Dohány Dominik (30')