U17 Országos bajnokság
Az u17-es országos bajnokság fele, vagyis az odavágók véget értek. A 14 csapatos 1.osztályú bajnokságban a csapatok nagyrésze túl van a 13 fordulón, ami számunkra mondhatni hullámvasútként sikerült. Sok jó dolgot tanultunk és tudtunk alkalmazni, azonban több hibával és túlakarással játszottunk. Pozitívum, hogy a sok utazás és több új játékos beépítése mellett csak 2 vereségünk van, de 5 döntetlent is sikerült összehoznunk, a 6 győzelem mellett.
A döntetlen mérkőzések olyan szempontból még érdekesebben, hogy a jelenleg listavezetővel is kiharcoltunk 2:2-es eredményt itthon, azonban a tabella 12.helyezetével is ugyanez az eredmény született idegenben.
A szezon június közepéig tart, még van lehetőség a 2007-es idei szezonban az u15-ből belecsöppent játékosoknak is tanulni és szokni az u17-es kihívásokat;
és a 2006-os srácoknak is még bizonyítani és fejlődni.
Csapatunk szépen épülget és szeretnénk a döntetleneken javítani a visszavágókon.
Az u17-ből is már volt, aki kapott lehetőséget a felnőtt NB I-es mezőnyben, további célja az Aramisnak, mint eddig is, minél több fiatalt kinevelni a futsal társadalomnak.