U13, 2. forduló

2020. október 19. - 17:11

Maroknyi csapatunk küzdött, de a helyzetkihasználásunk tragikus volt. A jól összerakott Cső-Montage csapata ellen játszottunk, az első félidőben még tartottuk magunkat. A fordulást követően azonban elfáradtunk és nem csak előrefelé, hanem védekezésben is több hibát vétettünk és vereséggel zártuk a mérkőzést. A Kispest ellen most is jó mérkőzést játszott fiatal kis csapatunk. A 8. percben 1:1-es döntetlen eredménnyel büszkélkedhettünk, azonban a szünet előtt 2 gólos előnyre tett szert ellenfelünk. A második félidőt ugyan mi kezdtük jobban, de csapatkapitányunk sérülése és a fáradtság is ellenünk dolgozott. A Kispest ellen sem tudtunk pontot szerezni. Reméljük többet tudunk együtt gyakorolni és a következő fordulókban nem ilyen hiányosan fogunk menni.