Utánpótlás hírek

2018/19
U20
23. forduló
2018. december 10. - 11:12

Sokáig be voltunk oltva gól ellen, a vendégek szereztek vezetést a 14. percben, még a szünet előtt sikerült egyenlíteni. Szoros meccsen mindkét csapat igyekezett, de a második félidő közepefelé értékesítettük szépen sorban a támadásainkat és 5 gólos előnyre tettünk szert. Az utolsó percben a Kincsem is szerzett még gólt, azzal beállítva a 6:2-es eredményt.

2018. december 10. - 10:37

Az első mérkőzésen egymás ellen játszott a 2 Aramis, ahol mindkét csapat szépen megállta a helyét, az idősebbek nyertek 2:0-ra. A második mérkőzésen óriási közdelem volt az Asterix ellen. Lelkes és gyönyörű játék mellett 3 gólos hátrányból nyertük meg a mérkőzést 5:4-re. Mondanom sem kell, hogy micsoda csapatösszetartás és akarat volt a srácokban.

2018/19
U17
23. forduló
2018. december 10. - 10:02

A visszavágón is izgalmakban gazdag és jó mérkőzést játszottunk a Kincsem Lovasparkkal. Ugyan az első percben vezetést szereztünk Buzás Laci révén, majd egy percre rá Gulyás Bence találata hozta a 2 gólos vezetést. A múltkori sok gólos meccs után nem gondolta senki, hogy a további percek szép játéka egyik oldalon sem hoz gólokat.

2018. december 10. - 08:24

Az első mérkőzésen egymás ellen játszott a 2 Aramis, ahol mindkét csapat szépen megállta a helyét, az idősebbek nyertek 2:1-re. A második mérkőzésen az Asterix ellen szép játék mellett hamar elkezdtük a gólgyártást és biztos győzelmet arattunk az I-es csapatunkkal. A fiatalabbik csapatunk is hamar szerzett gólt, de az Asterix még az első félidőben egyenlített.

2018. december 09. - 22:12

Az első mérkőzésen még megszeppenve játszottunk, hiszen az első éles futsal meccsén vett részt mindenki u11-es korosztályban, többnyire u10-es játékosainkkal. Ízlelgettük az ellenfelet is, bátortalanabb játékunk nem hozott gólokat. A Bolha-Tárnok csapata értékesíteni tudta a helyzeteinek egy részét.

2018/19
U20
9. forduló
2018. december 09. - 11:07

Hamar jönnek egymás után a mérkőzések, tegnap este még a felnőtt mérkőzésen játszottak az u20-as fiatalok közül többen, ma meg már újabb utánpótlás meccs következett. Fáradtabb és pontatlanabb játékkal kezdtük a mérkőzést, de vezetést tudtunk szerezni Németh Marci góljával. Hamar jött a Szigetszentmiklósi egyenlítés, ami nem tett jót csapatunknak.

2018/19
U17
9. forduló
2018. december 09. - 10:25

Ismeretlen csapattal következett a 9. forduló, hiszen a Szigetszentmiklós csak idén csatlakozott az első osztályú bajnokságba. Az első percekben felmértük ellenfelünket, majd 2 gólos előnyre tettünk szert. Vendégek szépíteni tudtak, de Kacsó Ricsi duplázása újabb többgólos vezetést hozott a szünet előtt.

2018/19
U20
8. forduló
2018. december 03. - 16:36

Jobban kezdtünk, mint a hazaiak, amik gólokban is megmutatkozott. A 10. percben ugyan a Kincsem szépített, de ez feltüzelte az Aramisos fiatalokat és 2 perc alatt 4 gólt szereztünk gyorsan. A fordulást követően 4 gól előnyünk volt és a második félidőben folytattuk a különbség növelését. Elkaptuk a fonalat, így nagyarányú győzelmet arattunk most.

2018/19
U17
8. forduló
2018. december 03. - 16:12

A szezon eddigi legjobb mérkőzését játszottuk a nagyon szimpatikus –ebben a szezonban újonc- jól összerakott Kincsem ellen. Végig kiélezett és minőségi mérkőzés volt, mindkét csapat szerzett meglepetéseket és szép megoldásokat egyaránt. Fordítást és újabb vezetést is láthattunk a mieinktől is. A 4.

2018/19
U20
10. forduló
2018. november 26. - 10:57

Az első játékrészt teljesen a hazaiak uralták, már az első percben debreceni gól született. Kapkodva játszottunk, amivel ellenfelünknek kedveztünk és több gólos előnyre tettek szert hamar. A 18. percben tudtunk csak gólt szerezni, de a szünetre 5 gólos hátránnyal mentünk.

2018. november 26. - 10:03

Helyzetkihasználás szempontjából biztosan nem a mi napunk volt. Hibáztunk sokat, amit ellenfeleink ki is használtak. A Cső-Montage ellen pontatlanul kezdtünk, kihagytuk a helyzeteket, majd sorra szerezték a gólokat az első félidőben. Megalapozták 4 gólos előnyüket és nem tudtunk ebből felállni; vereséget szenvedtünk.

2018/19
U17
10. forduló
2018. november 26. - 09:47

Az első félidőben visszafogottabbak voltak a csapatok, sok passzal, jó játékkal teltek-múltak a percek. A 10. perc hozta a vezető gólt, a szünet előtt 2 gólos előnyt szereztünk. A következő 20 percben már több helyzetet tudtunk értékesíteni és sima győzelmet szereztünk Debrecenben.

2018/19
U20
6. forduló
2018. november 11. - 10:56

Ellenfelünk nem tudott teljes csapattal érkezni, emiatt nem volt jó mérkőzés és a mieink lazára vették a figurát. Az első félidőben szépen sorban potyogtak a gólok, 4:0-s fordulással folytatódott a következő 20 perc. A második félidőben a Rubeola is kaput talált, de nagyarányú győzelmet arattunk.

2018/19
U17
6. forduló
2018. november 11. - 10:33

Remek kezdés -nem teljes csapattal-, de rossz és fáradt végjáték. Az első 2 percben Meszlényi Bazsi csapatkapitányunk kétszer talált kaput, ami ritka jó kezdés volt. A következő percek mindkét oldalon hoztak több támadást, a 15. percben szépített a Rubeola, majd a szünet előtt egyenlíteni is tudtak.

2018/19
U20
5. forduló
2018. november 04. - 09:53

Répcelakra érkeztünk ebben a fordulóban, ahol a hazai Zalaegerszeg kevés játékossal állt ki, ami megalapozta a nagyarányú győzelmünket. Már az első félidőben potyogtak a gólok, lazább játékot játszottunk. Reméljük azért ez a mérkőzés is segíteni fogja a rangadókon való helytállást és legalább önbizalomnövelésnek betudhatjuk.

2018/19
U17
5. forduló
2018. november 04. - 07:28

A hazai Zalaegerszeg csere nélkül tudott kiállni Répcelakon, ami hozzásegített minket a gólarányjavításhoz is. Már az első játékrészben a játékosok többsége szerzett gól, összességében 10-szer találtunk a kapuba. A fordulást követően is a gólszerzés és az új játékosok beépítése volt porondon. Bízunk benne, ebből a sok gólból majd a nehéz meccsekre is át tudunk menteni…

2018. november 03. - 20:04

Az első mérkőzésen a La Escuela vezetést szerzett és sokáig nem tudtunk gólt szerezni, belealudtunk az első 10 percbe. Az első félidőben fordítani tudtunk, de a szünetet követően rögtön egyenlített ellenfelünk. A következő percekben új lendülettel kezdtünk játszani és szépen sorban jöttek a gólok, a biztos győzelmet a meccs utolsó felében biztosítottuk.

2018. október 23. - 10:22

Első ízben rendeztük meg a futsal tornánkat, immáron az új Aramis Csarnokban, ahol a meghívottak közül 4 egyesület fogadta el a részvételt (Cső-Montage, Dunakeszi, Kecskemét, Kelen) és 2 hazai csapat harcolt a trófeáért. A tornát hibátlan szerepléssel a Dunakeszi csapata nyerte.

2018. október 21. - 19:57

A Hidegkúttal meggyült a bajunk, hamar vezetést szereztek, azonban tudtunk rá válaszolni. A szünet előtt újabb előnyhöz jutott ellenfelünk, de az utolsó percben egyenlítettünk. A második félidőben nagy volt a hajtás, sokáig nem született gól, minkét hálóőr gondoskodott erről. A 24. percben tudtuk átvenni a vezetést, majd 3 percre rá 2 gólos előnyt szerezni és a találkozót megnyerni.

2018/19
U20
4. forduló
2018. október 08. - 09:37

Az új Aramis csarnokban az U20-nak nem a terv szerint sikerült a Gyöngyös elleni meccs, hullámzó játékot mutatva végig futottunk az eredmény után. Hamar gólt kaptunk, majd 10 perc után tudtunk csak egyenlíteni. Szétesettebb játékot mutattunk és mindenki kereste a helyét, a második játékrészben ismét a vendégek szereztek vezetést, amire megint sokára adtunk választ.

Oldalak